udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Intézménymutató:
Debreceni Orvostudományi Egyetem
2002. március 27.
Elhunyt Maros Tibor professzor /Hátszeg, 1923- Debrecen, 2002. márc. 25./. Főiskolai tanulmányait a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte. 1949-ben már előadótanárként tevékenykedett Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Anatómia Tanszékén, 1960-tól tanszékvezető egyetemi tanár. Sebész főorvosként igen értékes munkát végzett a marosvásárhelyi sebészeti klinikákon. Maros Tibor több mint 50 éven át egyetemi tanár kimagasló tudományos, szakmai és oktatói tevékenységet fejtett ki. Főbb kutatási területei: a májszövet regenerációja, a szív és vese anatómiája, neuroanatómiai és embriológiai alapkutatások. A sebészeti műtéttan oktatója és kimagasló képviselője volt. Dékánként és rektor-helyettesként hozzájárult a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fejlődéséhez. Több mint 250 tudományos dolgozat szerzője és társszerzője, emellett 43 egyetemi jegyzet és monográfia szerzője, illetve társszerzője. /A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége: Búcsú prof. dr. doc. Maros Tibor érdemes egyetemi tanártól. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./Maros Tibor professzor 1989-ben kényszernyugdíjazása miatt Magyarországra települt, Debrecenben az Orvosi Egyetem professzora volt nyugdíjba vonulásáig, 1995-ig. 2005. december 21.
Dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort a fennállásának 60. évfordulójára emlékező Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem díszdoktorává avatták a december 16-i gálaünnepségen. A cím kései elismerés az alma matertől, ahol a kitüntetett pályája kezdetén nem a magyar végzősök számára tartogatták az egyetemi karrier lehetőségét. Ahhoz, hogy édesapja nyomdokain haladva a modern szívsebészet kiváló művelőjévé váljon, Svédországba kellett emigrálnia, hogy szakmai tudása teljében Magyarországra visszatérve Debrecenben építse fel a magyar szívsebészet egyik fellegvárát. Elmondta, hogy a most kapott elismerés nem csak ő munkájának értékelése, hanem édesapja, Péterffy Pál marosvásárhelyi sebészprofesszoré is, aki egész életén át segíteni próbált a Kárpát-medencéből hozzá forduló beteg embereken. Úgy érzi továbbá, hogy a család elismerése is, valamennyien szorosan kötődnek ehhez az egyetemhez, amelyet 12-en végeztek el, s ma is ott tanul egyik unokaöccse. Emlékezett fiatal éveire. Az ’56-os forradalmat követően az egyetemre beköltözött a félelem, a rettegés. Megmondták nekik, hogy vidékre kell menniük, ahonnan már szinte lehetetlen volt visszakanyarodni, mivel 1962-től elkezdődött a román nyelvű oktatás, és azt követően a román előadók számának a gyarapítása volt a fontos. Dr. Péterffy Árpádot először Kapnikbányára helyezték, 1963-tól Nagybányán lett alorvos. Végül elhagyta az országot, Svédországot választotta. A Karolinska Intézetben dolgozott. A doktori disszertációt a habilitáció követte, ami már egyetemi tanári minősítést jelentett. 1983-ban sikeresen megpályázta a Debreceni Orvostudományi Egyetemen professzori állását, feladata volt a szívsebészet kifejlesztése. 1997-re Magyarországon már az elsők lettek, a műtétek számát tekintve. Debreceni kinevezése után megtartotta svédországi állását, ahova rendszeresen kijárt. Minden újat hazahozott, s munkatársait is sikerült kiküldenie. /Bodolai Gyöngyi: A legnagyobb öröm. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
lapozás: 1-2